Elkészítette éves beszámolóját Kovács Péter, egyesületünk legnagyobb csavargója!
Olvassátok szeretettel!
Kalandra fel!

Tisztelt vízi és szárazföldi testvéreim!

Örömmel jelentem, hogy az idei verseny és kenuszezonomat lezárhatom. Az idei, a 2024-es év lett a
legeredményesebb túrakenu versenyszezon az életemben, pedig nem most voltam a legfelkészültebb
és nem most voltam csúcsformámban fizikálisan. Talán az évek rutinja meg az otthoni lelkesítő erő
együtt megtette hatását és most voltam a legélesebb fejben. Mint a korábbi években most sem a
rövidtávú vagy sprint versenyeket választottam. Hosszútávú, maraton versenyeken szoktam indulni
és pár éve ultra versenyeken, kihívásokon is szereplek. Varga Béla barátom fertőzött meg ezzel a
stílussal, akivel 2010 óta összefonódik valamilyen szinten az életem. Kezdetben csak kísértem őt és
aktuális útitársait például Varga Gábor István / Barbár / barátomat, aki kezdetben a túra kenuzás és
versenyzés, majd később a szakági profi sprint versenykenuzást ismertette meg velem. De ez egy
külön történet nincs idő erre, mert, ahogy ígértem most az éves beszámolómat kell felétek
prezentálnom.

Mindenek előtt meg kell köszönnöm a legfontosabb személyeknek ebben az éveben a segítséget.
A kislányom sok motivációt adott és remélem majd ad is a jövőben. Örömmel jelentem, hogy nagyon
jól áll a kezében a kenu paddle. Persze ott van a szeretett édesanyja, a feleségem, akire mindig
számíthatok ha vízre szállok, mindenben támogat. A sikerhez kellettek a jó társak Mikesi Angéla és
Varga Béla. Köszönöm nektek is, hogy vagytok nekem és együtt átélhetünk ilyen fantasztikus
élményeket. Rólatok és a korábbi versenytársaimról szeretnék majd írni egy megfelelő helyen.
Amikor nem voltatok velem a hajóban, mint például az áradó folyón a Rába Maratonon, akkor
kénytelen voltam használni egy hordót, akit bátornak neveztem el, úgyhogy neked is köszönöm
„bátor”. Köszönöm az egyesületemnek a Bereki Bárkás Egyletnek hogy a tagja lehetek és együtt
lehetünk büszkék egymás sikereire. Köszönöm a városnak, Körmendnek, hogy ide születhettem a
Rába melletti kórházba a folyótól mindössze pár száz méterre. A benne élő embereknek, nektek,
körmendieknek, akik mindig támogattok és egy jót szóltok hozzám vagy megkérdezik hogy merre
jártam idén, mert most már tudjátok hogy úgy is jártam valahol és mindenkinek elmesélem hogy
milyen érzés itt lakni és hogy milyen fantasztikus körmendinek lenni. Köszönöm nektek jól esik. Sok
helyen jártam Európában, sok országban sok féle folyón és tavon vagy akár csatornákon, de még
vannak helyek ahol nem, úgyhogy motivált vagyok továbbra is. Örömmel fogadtam ötleteiteket, hogy
merre menjek, remélem el is jutok mindenhová, de szeretnék a jövőben többet foglalkozni veletek,
hogy minél többen kenuzzatok, többet foglalkozni gyermekeinkkel, hogy minél jobb versenyzők
lehessenek, és a Rábával is, hogy örökre megmaradjon nekünk ez az értékes folyó. Remélem, lehet
szerepem a Bárkaház jövőjét illetően is, mert a körmendi Bárkaház amit Belgiumtól Csehországon át
Szerbiáig is ismernek az egy érték és méltóbb helyen kell lennie a körmendi életben mint az utóbbi
pár évben volt. Igyekszem jövőre részletesebben feldolgozni a versenyeimet és az élményeimet, mert
tudom, hogy vannak hiányosságaim-e téren. Nem időben és nem részletesen tudom átadni azokat a
teljesítményeket, amiket megcsináltam, ezt többen is jeleztétek és igazatok van. Megdöbbenéssel
hallottam, hogy vannak, akik el sem hiszik, vagy nem hallottak róla, ez meg fáj is. Ez az én hibám is.
Idén szinte csak ez az egy beszámolóm van, úgyhogy fogadjátok szeretettel.

Versenyek 2024 Kovács Péter – Makk:
Spartan Race Szombathely
A szezont egy furcsa fogadalommal a Spartan Race Szombathellyel kezdtem, ami egy futóverseny
akadályokkal nehezítve. Egy ismerősöm Tóth-Kocsis Ágnes vett rá és ő is készített fel. Persze
győzködnie nem kellett sokáig. Ő világversenyeken is részt vesz és nagyon eredményesen ebben a

sportágban, pedig nem oly régen ismerkedett meg csak a sportággal. Ágnes nagy lökést adott az
ultrázás területéhez is, bár nem ő ültette el a magot. Úgy éreztem a beszélgetések alkalmával, hogy
nagy motivációt jelentünk egymásnak. A téli időszakban, amikor a kenuszezon leáll egy motivációra
volt szükségem az edzésekhez, ezért belevágtam. Jól is mentek az edzések, de betegségek sorozata
nagyon ledöntött, 3-szor is beteg lettem a január, február, márciusi szezonban. Ez fizikálisan nagyon
visszavetett, de fejben erősebb lettem és dühösebb. Úgyhogy áprilisban az esélytelenek nyugalmával,
de lelkileg felfűtve nekivágtam. Célom a teljesítés volt, ami sikerült is, sőt lehagytam pár száz embert
a sorban. Ne ijedjetek meg, ez nem nagy szó több ezren indultak. Rájöttem, hogy nem az én
sportágam és nem is akartam megcsalni az én szeretett kenumat. Tehát Spártai lettem! Amúgy egy
nagyon szimpatikus sport, csak ajánlani tudom.

A nagy vízreszállás 2024 május 1-én
Örömmel segédkeztem az Aktív Rába Szövetség debütáló rendezvényén A Nagy Vízreszálláson, ahol
raft hajókban szállítottam a kíváncsi újoncokat a Rába folyó csákánydoroszlói szakaszán. Sok száz
embert, köztük rengeteg gyermeket vittünk vízre társaimmal. Jó móka és kikapcsolódás volt. Jó volt
látni, hogy ennyi embernek okoztunk örömöt. Ennyi embert a Rába folyó közelében egyszerre soha
nem láttam, pedig az elmúlt 20 évben nem hagytam ki a legnagyobb rendezvényeket.
Rába 100 – május 15.
Angélával nekivágtunk a Rába 100 teljesítmény túrának, ami nekünk 100 km evezést jelentett a Rába
folyó szakaszán Csörötnektől Ikervárig. TC-V2 kategóriában a 2. helyre sikerült befutnunk 12.31 óra
idővel, ami jó bemelegítés volt a szezonra. Nem először csináltuk, ismerős terep volt. Az
időeredményt pár tényező befolyásolta, de ez így volt jó. Idén sem maradtak el a híres mentéseim a
versenyek során, hát ez így volt a Rába 100-on is. Sok borulás, sok mentés. Mert mi vizes emberek így
vagyunk ezzel, meg hát a Rába folyó egyik túravezetője vagyok, mi soha nem mehetünk el egy
bajbajutott hajó mellett. Korábban már Tóth-Erdei Virággal is teljesítettem a távot, de Virág
tanulmányait folytatva pár éve kiszorult a kenuzás köréből és az egyik legnemesebb feladatot
választotta, óvoda pedagógus lett és immáron a körmendi gyermekinknek a legkedvesebb óvónénije.
Nekünk, körmendieknek meg csak a Virág aki mindig mosolyog és mindig boldog, minden nehéz
helyzetben is csak kedves. Remélem, egyszer visszatérsz és jókat versenyzünk majd!
Rábalapátolás – június 15
Következett a Rába lapátolás Csörötnektől Csákánydoroszlóig, az Országos Vízitúra Bajnokság II.
fordulója a Kormorán Egyesület és a Weking Egyesület szervezésében ahol nagyon kemény, népes
mezőnyben 2. helyen végeztem Béla barátommal TC-F2 kategóriában, a király számban. Ez már férfi
munka volt. Ezen a versenyen körvonalazódtak 2024 évre a rivális csapatok erőviszonyai és a
hajóegységek felállása. Sokat tanultam a versenyből. A mentések itt sem maradhattak el, de itt már
versenyen kívül, legalább is számunkra.

UltraRába 2024.06.24-25.
Az UltraRába Paddle Hard, Európa egyik, ha nem a legkeményebb fizikális és mentális kihívása a
kenusok, kajakosok vagy SUP-ok számára, komoly időlimittel. Ráadásul a Rába folyó szeszélyeivel az
éjszakai sötétben is. Másodszor vágtam neki a távnak és Angéla is már ismerős volt hátulról. Tavaly
vele teljesítettem először a távot, de a lányok között ő a csúcstartó már nem is számolom, sokszor
teljesítette. Ez nem azt jelenti, hogy nekem nem kell elfáradni. Tényleg vannak mélypontok. Az
ultrázás nem könnyű akármelyik sportágat is nézzük. Semmit nem egyszerű pihenés nélkül több
napig vagy több száz kilóméteren keresztül csinálni. Nekünk sikerült teljesíteni a 215 km-t 25.36 óra

alatt Szentgotthárdtól Győrig. Tavalyi időnkön még javítottunk is. Remélem sokáig tartozhatom még
ebbe a körbe, akik meg tudják csinálni ezt a kihívást és remélem Kele Attila – Vidra az esemény
szervezője és családja továbbra is megrendezik Európa szerintem legsokoldalúbb és legnehezebb
kenus kihívását. Erről az eseményről, ha jövőre megcsinálom egy részletes beszámolót szeretnék
készíteni, hogy átélhesse az olvasó a verseny nehézségeit.

Mosoni 120
Társam Varga Béla, ki lenne más. A magyar vízitúrázásban ha kimondod ezt a nevet, mindenki
felkapja a fejét. Nem azért mert ő a legjobb, nem, vannak nála gyorsabbak, erősebbek, de nem az ő
korosztályában. /azt nem mondhattam, hogy okosabbak, mert megsértődne /. Olyan sincs, aki több
nyelven beszélne mint ő, de nem ezért kapják fel a fejüket az emberek, hanem azért mert ő
legvakmerőbb 74 éves akit valaha ismertek. Nagyon sok közös élményünk van és mesélhetnék
reggelig, de most vissza kell térnem a Mosoni Dunára, mert ez a következő helyszínünk. Rajka-Vének,
ez a két település mely között a Mosoni Duna szinte teljes hosszában rendezi meg a Lajta Túra
Egyesület, Tóth Tamás / Totó / vezérletével a Mosoni 120 versenyt, mely a százszorszép
versenysorozat egyik állomása is egyben a Rába 100-al és az Ipoly Grand Prixel együtt. Na tehát,
kevésbé izgalmas, de nagyon meleg júliusi tikkasztó nyári napon, 11.48 óra alatt, TC F2 kategóriában,
szintén a 2. helyen végeztem Béla barátommal. Ez is férfi munka volt. De tudtuk, hogy ezt most este
ki tudjuk pihenni és meg tudjuk ünnepelni az eseményt, mert lesz időnk a másnapi indulás előtt,
amikor is a szokásos éves kihívásunkra indultunk, persze hogy Bélával. Most Lengyelország volt a cél,
a Mazuri Tavak.

Mazuri tavak Lengyelország
Tehát a Mosoni 120 után kicsit másnaposan, de vezetésre alkalmas állapotban elindultunk a Szlovák
határ felé a Szigetköz gyönyörű tályain át, hogy átvágjunk egy nálam fiatalabb országon és Galánta
után, Nagyszombat érintésével tovább haladjunk. Galgócnál elértük a Vág folyó völgyét és a gyönyörű
várak mellett elhaladva elhagytuk Trencsén, Vágbeszterce és Zsolna települést. Itt a Lengyel határ, de
ez sem határnak néz ki, inkább csak táblák és a szokásos középeurópai határ, nyomokban határőrt
tartalmazó helyszínei hirdetik az európai békét, mely a nyugalmunkat biztosítja és a csatáit máshol
kell megvívjuk, nem a korábban említett várakban. Aztán Lengyelország alsó része: Bielsko Biala,
Krakkó, Katowice. Ilyen furcsa autópályát még nem láttam, de hírét Sanyi a szomszéd már híresztelte,
akinek fejébe fél Európa térképhálózata benne van. Tehát a gyalogátkelő helyekre és közlekedési
lámpákra ügyelve átszeltük a Lengyel autópályákat és elértük Varsót a híres várost, ahol kötöttek egy
szerződést. Ebbe nem megyek bele, egy nagyon szimpatikus város, ahol az oroszokkal kapcsolatban
már semmit sem szeretnek, nem mint a szerződés idején. A magyar barátságot meg büszkén hirdetik
és képzeljétek milyen modern formában. Az autópályák fölött Varsó közelében több helyen grafitik,
de nem ám csúnyák és kicsik, egész hidak igényesen lekenve magyar trikolor színekre és gusztusos,
igényes módon üzenetek nekünk. Őszintének tűnnek. Varsót elhagyva egy kicsit az M 3-as
autópályára hajazó stráda. Újra MOL kutak a pálya szélén, mintha otthon lennél, pedig már majdnem
1000 km-t tettünk meg otthonról. Aztán Kalinyingrád felé véve az irányt irány a Mazuri tavak. Persze
kollégával is találkoztam, meg is mutattam neki a szép igazolványomat díjazta is. Kérte Lengyelország
anyagi támogatását, amit megértettem és persze támogattam is az országot. Ez így van rendjén.
Végre tavak a hatalmas fenyőerdők között. Tényleg mesebeli táj. El tudom képzelni a szabadon élő
bölény csordákat, de szerencsére vezetés közben nem találkoztunk velük. Végre szállás, közvetlen a
parton, nagyszerű vendéglátókkal. Az eurót mindenki szereti, de a forintot nem. Sajnálom, hogy
itthon másképp gondolkoznak, de majd fejlődünk ebben is. Kenut vittünk a biztonság kedvéért,

szükség is volt rá, mert szokás szerint nem a nyugodt vizek felé vettük az irányt. Választhattuk volna
az egyszerű részét, a vízitúrázóknak kijelölt tavakat, de nem mi nem ezt tettük. Más irányt
választottunk, aminek az eleje
„ lájtos ” volt, nyugodtan közlekedő vitorlások, kevés motoros, nyugodt víz. Aztán egy zsilip, ebben
nagy rutinunk van, még úgy is hogy a sok vitorlás árbóc között nehéz volt lavírozni, de megoldottuk.
Az egyik vitorlás még mondta is, hogy kapaszkodjunk rá, kivontatott minket a zsilipből, de lassúnak
ítéltük meg, úgyhogy elengedtük. Amúgy sem a mi műfajunk rákapaszkodni motorosokra. Hát le is
hagytuk a vitorlásokat, nagyon jól mentünk elértünk egy színpatikus strandra, meg is álltunk, nem
fürödni, de frissíteni. Persze kivel találkozunk egy lengyel strandon, hát persze hogy egy magyarral. Ő
szúrt ki minket. Meg is hívott minket, jót beszélgettünk majd elment. Persze hogy megjött a kedvünk
ittunk még, addig, addig míg visszajött a barátunk, persze hogy visszahívtuk a bajai származású de
Varsóba házasodó barátunkat, aki mindent tudott az otthoni viszonyokról pedig 20 éve csak egyszer
jár haza évente. Na hát nem maradt más, el kell indulni, mert sok van még a szállásig. Beindult a víz,
egyre több motoros egyre több vitorlás és közben nagyobb turista hajók, de nem akkorák, mint a
Dunánkon kisebbek. Sok, sok hajó ennyit még ilyen szűk helyen nem láttam. Hullámzott is a víz.
Küzdöttünk velük, de simán vettük az akadályt. Mindenki megnézett minket itt nem láttak még kézi
erővel hajtott hajókat, csak mi voltunk ezen a részen ilyen elvetemültek. Aztán szűk csatorna átjárok
a tavak között, de óriási hullámokkal, kapaszkodtunk rendesen az evezőlapátba, mert nem sokon
múlott a merülés. Ez vagy ötször, nem volt kellemes, de ezt is vettük. Egy kis vadkemping, de
nehezen találtunk helyet. Nem volt sok lehetőség, mindenhol az a fránya nád. Másnap szintén
indulás, nyugodt víz, kicsit kietlen vidék, csak egy két magányos fürdőző, innen a motorosok kitiltva,
de kézi meghajtással sem evez rajtunk kívül senki. Hát ez furcsa, mi jöhet itt, néztük a térképet, hát
egyszer csak alig víz, de még egy hajónyi hely van és 10 cm víz akkor mi evezünk, ezt a Duna forrásnál
megtanultuk. Sikerrel vettük ezt is vagy 1 kilóméteren. Itt egy kisebb tó, azon is átmentünk. Hol a
vége megvan. 2 kislány fürdőzik, kicsit félnek is tőlünk, kik lehetnek ezek az idegen és őrültek a sok
sócuccukkal, gondolhatták. Hát mi voltunk a két őrült. Néztük a térképet sehogyan sem akart jó lenni.
Csak pár kilométer gyalog a cuccokkal gondoltuk. Igen, csak a tó körül egy domb vagy inkább hegy, na
mindegy út van de az is macskakő meg homok. A segédkocsi nem gurul, szétesik. Ez fájni fog felfelé
dombon tudtuk. De mint mindig ezt is le kell győzni. Mentünk a nagy melegben, a sok cucc kézben,
hajót hátrahagy, tudtuk ez sok forduló lesz és kockázat. Egy tempót nem tudtunk gyalogolni, meg
jobb is, mert ha nincs ott a társad, akit szidjál, nem is fogsz vele össze veszni. Nem először csináltuk.
Én érek először a cserkész táborhoz, amelyik a következő tó partján fekszik. Nagyon sok gyerek, a
kapuban rendes őrszolgálattal. Itt kellene letenni a hajót a vízre, de hát, nincs partszakasz ahol le
lehetne csak a cserkészek területe. Beszélnem kell velük, mese nincs persze nem ment. Már
majdnem meg is akartak támadni, valami nem jól ment. DE hát én nem tudok jól beszélni a magyaron
kívül semmit, ezért nem csodálkoztam, bíztam a Bélában. Ő minden ilyen szitut megold. Nagy
nehezen visszamentem elé, szegényem ott szenvedett a rossz lábával az út szélén, segítettem neki,
megkönnyítettem. Odaért ő is. Beszél, nem akarnak engedni neki sem. Hívnak egy rangban feljebb
lévőt, ő sem enged, nem akarnak a partra engedni minket. Na de szóltak a legértelmesebbnek, ő már
megértette, hogy nincs választás, mi magyarok vagyunk és akkor is partra szállunk! Megengedte!
Győzelem! Már csak 20 kilométer evezés. Ez a mi asztalunk tudtuk, meg lesz a szállás éjszakára.
Mentünk fogyasztottuk a kilómétereket hogy elérjük a nagy tavat, ami olyan széles minta a Balaton
csak nem olyan hosszú. Ez a legnagyobb tavuk, tudtuk ott sok szállás van. Már vágytunk egy fürdőre
és egy jó meleg vacsorára. Persze az első szállásokat buktuk. Láttuk, hogy vihar jön, jó lenne rendes
szállás, mert a sátraink nem szeretik a nagy vihart. Van szállás, de 4-5 kilométer átszelve a tó egyik
szegletét. A szél már megjött, nagy, nagy hullámok, fájdalmas evezés, de kitartottunk. Odaértünk.
Gyors szállás foglalás. Rohanás át a szomszéd büfébe, mert étterem nincs a közelbe. Még elértük, de
az utolsó falatokat már a viharban ettük meg és zárni akartak. Segítettünk letekerni az ernyőket mert

már nagyon csavarta a szél. Amire visszaértünk a szállásra, szakadt az eső. A vitorlások a part mellett
horgonyozva, aki nem fért be a védett kikötőbe. Kis motorosok is horgonyon a partól 50 méterre. Hát
a szobánk ablaka tóra nézett. Csak úgy verte az eső, mondtam a Bélának ezt megint megúsztuk. Ha ez
a vízen ér minket meghalunk az biztos. A part melletti vitorlások, motorosok akiket láéttunk, már kint
a parton, szó szerint a parton, vagy a tó másik felén az 5 kilóméterre lévő másik parton. Nem tudom
mi velünk mit tett volna, a kis kenunkal, de ne is tudjuk meg. Este azért ünnepeltünk az életre.
Másnap napsütés, elindultunk, átvágtunk az öt kilométer széles, de 15 km hosszú tavon.
Megbeszéltük, hogy a szélében a nádasok vagy települések közelében megyünk a biztonság kedvéért.
Az elején sikerült is, de aztán megláttuk a célpontjainkat és vágtuk csak le szépen sorban a szögeket.
Persze hogy a szél felerősödött. Megbeszéltük a kijárattól való távolságot. 3-4 kilómétert saccoltunk,
persze 7 lett belőle. Tehát ismét egy vihar, de szerencsére nem akkora, mint a tegnapi. Megúsztuk,
bár néhol már becsapott. A Mónit jobb, hogy nem is hívtam, úgy is csak aggódna. Hát ezt is túléltük.
Vissza a nagy forgalomba, majd az ismerős terepen a szállás felé. Visszaértünk, hurrá. A szálláson
elmeséltük, nem hitték el, de megemelték a kalapot. Megünnepeltük ezt is, de megállapítottuk, hogy
ismét nem voltunk normálisak. Csak hoztuk a formánkat. Hazafelé persze megint 1000 km az autóban
és már nem annyira izgalmas és nem is vagyunk annyira fittek, de megérkeztünk épségben. Móni,
mint mindig várt a kedvenc ételemmel, és ugyanazzal a szeretettel. De most már nagyon nehéz volt
nem sírni örömömben, amikor megláttam a kislányomat, mert már ő is vár. Most már nincs olyan
hogy csak a Móni, most már a Kincsem is vár.

Budapest-Baja Regatta
Nyár vége felé Bélával vágtam bele a Budapest-Baja regattába a világ leghosszabb egynapos kajak-
kenus, SUP, evezős, sárkányhajós versenyébe. Ezt a versenyt 1989 óta rendezi meg a Magyar Evezős
Szövetség evezős hajók számára, de nem kenusoknak vagy kajakosoknak találták ki. Kenusok csak
jóval később és csak a leg elszántabbak csatlakoztak. Sok éve fantáziáltam már azon, hogy induljak
ezen a versenyen, most jött össze. Nem is voltam rossz formában, az év eleji szerencsétlenségek után
talán a valaha volt legjobb formában vágtam neki ennek a versenynek. Nagy elvárásaim is voltak. Első
akartam lenni, de minimum dobogós. Én nem szoktam magamra ekkora terhet rakni, de most nagyon
motivált voltam és bomba formában. Volt is rá reális esélyünk. Persze nem jött össze az első hely,
már a rajtnál komplikációk adódtak. A rajtot előre hozták. 5 induló volt a kategóriánkban mind, mind
nagyon erős, felkészült csapatok. Ismertük őket vertük is meg már őket, de sokszor utasítottak ők is
minket maguk mögé. Csak hogy a legnagyobbakat említsem Aipli Sándor barátom, aki Szabó Attilával
egy hajóban a szinte verhetetlen párosnak számít, de párszor megtettük, most is reménykedtünk
benne. Nem sikerült ők lettek az elsők. Aztán Bérdi Bence és Tóth Tamás, akik fiatalok, de nagyon jók
és erősek valamint szintén bomba formában érkeztek. Ott voltak az UltraRábán és persze a legjobb
idővel teljesítették. Tőlük féltem a legjobban. Persze őket megvertük. Nem jött ki nekik a lépés, talán
a rutin hiányzott. De ilyen ez a sport is, akire úgy gondolsz megvered, tőle kikapsz, akire úgy gondolsz
megver, őt legyőzöd. Ismerős érzés sporttársak? Na, szóval, amikor ilyen kemény mezőny van akkor
minden előfordul, mégis csak a világ leghosszabb egynapos versenyén vagy. Tehát a rajt előre jött, mi
meg lemaradtunk, annak ellenére, hogy tudtuk, hogy előre hozzák, de nem sikert elrajtolni időben.
Pár perc késéssel sikerült is elrajtolni és a Kopaszi gáttól az M0-ás hídig visszaelőztük a mezőnyt és
beálltam a Sanyiék mögé a 2. pozícióba, hogy majd szépen okosan, idővel elmegyünk mellettük. A
kemény rajt után ráállunk egy kis utazóra gondoltam. Még mindig erősnek éreztük magunkat. Nem
tudtuk sokáig, de Dunaújvárosnál már rájöttünk, hogy a rajt körüli mizéria sokat kivett belőlünk.
Közben meglepetésre a Denke Sanyi a Csömöri Petivel is elment mellettünk. Tehát a harmadik helyen
a csodában reménykedve róttuk a kilómétereket. Baja elött megpillantottam a két előttünk lévő
rivális hajót, de már nem volt esély utolérni őket. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy a 3. hely
legyen meg, most újra erőre kaptam, tudtam, hogy ez a verseny vége, ha meg halok is visszaverünk

egy támadást hátulról. Nem jött senki szerencsére, mert szerintem csak az akaraterőm mondta, hogy
visszaverjük őket. Meglett! Nagy szüggyel bekanyarodtunk a bajai Sugovicára az általam nagyon
kedvelt kisváros gyönyörű csatornájára, ahol nagyon jó éttermek, pezsgő víziélet, és az a sok sétáló,
nyugodt, boldog ember. Mert a „Sugo” mindenkiből a boldogságot hozza ki az egyetemmel, a főtérrel
és a piaccal az oldalán a szigetek ölelésében. Az egyik legszebb kisváros Magyarországon. Tehát 165
km szenvedés után 3. helyen végeztünk. Sírni tudtam volna, ha nem fotósok sokasága és több száz
evezős vagy evező közeli ember lett volna a célba. Az eredmény hirdetésnél tudtam meg, hogy az
általam nagyon tisztelt kenus, teljesítmény túrázó, többszörös világ és Guinnes rekorder Rakonczay
Gábor is rajthoz állt. Én büszke vagyok rá amikor vele egy helyen említenek, vagy vele egy légtérben
szereplek, még is csak az a személy aki többször átevezte az Atlanti-óceánt és számos rekord fűződik
a nevéhez. Tudjátok, hogy most is azt csinálja? December 23-án a Fa Nándor által tervezett, 42 nevű,
kabinos kenuval vágott neki, állítása szerint utoljára az óceán átkenuzásának újra. Innen is üdvözöllek
Gábor, vidd a zászló hírét!

Rába Maraton 2024
Már csak egy versenyem maradt hátra. Nekem a legkedvesebb, a Bayou Bönhő Rába Maraton mint
mindig szeptember második szombatján. De mint oly sokszor most is közbeszólt a Rába. Áradt, nem
kicsit, el kellett halasztani a versenyt. Somogyi László / Somó / Sásdi Laci és Barbár úgy döntöttek,
hogy október 5. napján lesz. Akkor még úgy nézett ki, hogy jó lesz az időpont. Hát nem úgy lett.
Megint jött a nagy víz és közben a hőmérséklet is esett. Már nem lehetett tovább halasztani, vagy
elmarad, vagy most. Hát elindultam a „Bátor” nevű hordómmal az első ülés elött. Tökéletes
súlyozással, mert korábban ez is volt gond. Igen csak megfogyatkozott mezőny volt, de a kategóriám
a TC F1 a legmagasabb létszámmal, azt hiszem 7-en indultunk. Nem sejtet jót, de én ilyen szezon után
mindent beleadok, úgy gondoltam és mint mindig meg akartam nyerni ezt a versenyt is. Most nem
foghattam senki másra, meg volt a rutinom, az erőm, a vízismeretem, árvízben is sokat mentem
annak ellenére, hogy nem szabadna. De most tudtam itt most minden nekem kedvez. Ebben nekem
van a legnagyobb rutinom, a Rábán, árvízben versenyezni, ezt csak én tudhatom a legjobban, ebben
nekem kell lenni a legjobbnak a világon. Ezt ismételgettem magamban. Fiatalon, amikor még sok
időm volt a részletekre nagyon tökéletes pályákat tudtam menni, viszont nem voltam ilyen rutinos és
magabiztos. Az utóbbi években észrevettem, hogy könnyelműbb vagyok, és nem megyek a hazai
vízen a Rábán sem tökéletes pályákat. Most nagyon koncentráltam, tudtam muszáj, most
megnyerhetem. Jól is mentem. Ilyen gyorsan még sosem mentem egyedül a Rábán, jobban mentem,
mint párosba szoktunk, persze a vízállás teljesen más volt. Óriási víz volt hatalmas sodrás. Iyenkor
nagyon könnyű jól és gyorsan menni, viszont veszélyes, elég egy kis hiba és nagy baj lehet. Hát én
mentem, örültem, hogy ilyen jó a víz, szárnyaltam a vízen a kenuval. Nem is a leggyorsabb hajót
választottam, hanem az eggyel lassabbat, rövidebbet, de könnyebben manőverezhetőt, mert tudtam,
hogy az előnyösebb lesz. Bejött. Nagyon jó időt mentem 4.49 percet mentem egyesben, ami nagyon
jó idő túrakenuban. Én soha nem mentem ilyen jó időt. Tehát reménykedhettem a parton a célban.
De ezt az érzést már sokszor átéltem és eddig mindig csalódtam a Rába Maraton esetében egyesben.
Itt volt a nagy rivális Aipli Sanyi is. Nem hozta a Szabókát, persze hogy ő is egyesben indult. Tudtam,
hogy ő sok borsot törhet az orom alá. De voltak mások is, nálunk volt a legtöbb induló köztük fiatalok
is. Egyszer csak eltelt az idő számolgattam. Már nem verhetnek meg. Megtörtént. Nyertem. Első
lettem a Rába Maratonon egyesben. Nekem ez a legnagyobb győzelem, mert ez áll a szívemhez a
legközelebb. Itt a szülővárosomban, Körmenden mért idővel Szentgotthárdtól Molnaszecsődig. Ezzel
a győzelemmel mint a Rábamaraton győzelmeimre, mint a 2024 évre feltettem a pontot az í-re.

A jövő!

Sokan szoktátok kérdezni, hogy mi lesz a következő cél. Hát soha nem tudom biztosan. Úgyhogy
kövessetek a facebookon és a Bereki Bárkás Egylet Egyesület honlapján. Ahogy mások is, én is
ígérem: „jövőre minden más lesz” és többet posztolok. Amúgy, előzetben annyi, hogy még az életben
nem szeretném kihagyni a Dunát a fekete tengerig, be szeretném pótolni a Covid 19 miatt kimaradt
Finn országi evezéseket is, de a Zoli barátom által említett angol csatorna evezés is érdekel valamint a
Loire völgy sem egy utolsó célpont. Rotterdamtól Körmendig meg még ha jól tudom senki nem
evezett! (-:
Még egyszer köszönöm nektek!